Ugrás a fő tartalomra

ABC evangélium, a bűnbak


 Az a bizonyos bűnbak...akit okolunk azért amit tettünk vagy tettek mások. Ez a mai világ bűnbakja. Ám ez a szó eredeti értelmében kissé mást jelent.

Izrael bűnbakja, a közösség bűneiért feláldozott állat. A bak akkoriban is nagy élelmiszer forrás volt, ezért nem volt olyan könnyű, 'ráhárítani' a nép bűneit, és azzal a lendülettel kiűzni a sivatagba. Ez volt a vezeklés egy fajtája az Ószövetségben.

Az Újszövetségben viszont Jézus lett a bűnbak. Ezáltal lehetővé téve azt, hogy nem egy nép nyerjen megváltást, hanem az egész világ. Nem egy nép bűneit vette magára és áldozta fel magát, hanem az egész világét.

De ennél még továbbment, feltámadt legyőzte a halált, majd felment az Atyához megmutatva, hogy mindenkinek ez jut aki őt követi.

Megjegyzések


  1. /SZERETNÉK ÉLELMISZER CSOMAGOT KÉRNI))
    Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kalandozásaink

Krónikák 1. könyve 16:8  ezt mondja:

KereszTYénként élni

Szívvel lehet élni, s szívvel lehet hinni. Megérezni Atyánk szeretetének igazi ízét: Hogy Jézus lehetővé tette az utat ő hozzá, bűneinket magára vállalva. S ezt nem lehet elhallgatni. Ahhoz hogy más is megtudja, szükséges erről beszélni, Szent Lélek fog benne segíteni: Hogy egy napon majd az Atyához fogunk térni, és hogy még a halál után is tudunk együtt élni, fogjuk egymást látni, hallani s érezni. De ehhez szükséges szívből hinni, Mennyei Atyánkat jobban szeretni, mint egymást: Imádni.

Megfékezni a nyelvemet

  Bevallom, számomra most nagyon nehéz megfékezni a nyelvemet. Kislányom sokszor nem hallgat ránk, munkahelyen folyamatos problémahegyek kerekednek, a járványhelyzet pedig megágyazza ennek az egésznek a helyzetét. Többször hallgatok mint kikelek magamból, de amikor kikelek akkor robbanok. A gond ezzel csak az, hogy amikor robbanok attól még nincsen semmi megoldva, csak a másiknak a lelkébe tiprok bele. És nekem sem lesz jobb a közérzetem. Az sem jobb amikor hallgatok, mert akkor meg magamba dühöngök. Nem mondom azt sem, hogy nem szoktam szólni, de szoktam, nem erősen, hanem olyan megállapítóan, ami általában üres fülekre talál, és ha ebből baj lehet, akkor szokott jönni a robbanás ha még akkor se hallanak meg. Egyre jobban megtanulom, hogy Isten kezébe kell letenni a gondokat, ő meghallgat. És sokszor kapon azon magamat, hogy amit elpanaszolok neki, az nemsokára a közreműködésem nélkül megoldódik. " Jakab 3:9  Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlato...