Többször hallgatok mint kikelek magamból, de amikor kikelek akkor robbanok. A gond ezzel csak az, hogy amikor robbanok attól még nincsen semmi megoldva, csak a másiknak a lelkébe tiprok bele. És nekem sem lesz jobb a közérzetem. Az sem jobb amikor hallgatok, mert akkor meg magamba dühöngök.
Nem mondom azt sem, hogy nem szoktam szólni, de szoktam, nem erősen, hanem olyan megállapítóan, ami általában üres fülekre talál, és ha ebből baj lehet, akkor szokott jönni a robbanás ha még akkor se hallanak meg.
Egyre jobban megtanulom, hogy Isten kezébe kell letenni a gondokat, ő meghallgat. És sokszor kapon azon magamat, hogy amit elpanaszolok neki, az nemsokára a közreműködésem nélkül megoldódik.
"Jakab 3:9 Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket:"
Azon vagyok, hogy inkább beszéljek Istennel és ne "átkozzam" az ő képmására teremtett embertársaimat.Persze ettől függetlenül meg kell tanulnom, hogy a véleményemet, normális hangnemben közöljem a környezetemmel, ehhez kell letennem és teljes mértékben Istenben bíznom az élet akadályaiban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése