Mindnyájunknak vannak agállyai és félelmei afelől, hogyan halunk meg. Sokat szenvedünk-e? Mennyire fog fájni? Avagy keveset, vagy szinte észre sem vesszük és egy pillanat alatt történik? De akkor mit hagyunk hátra? Hogy köszönünk el bárkitől, hogy hagyjuk dolgainkat? Viszont ha sokat szenvedünk tudunk e szembenézni a rendezetlen dolgainkkal, illetve miattunk szomorú környezetünkkel?
De egy valamitől nem félünk, mi akik Krisztust cselekvő hitünkkel követjük: hogy rosszabb lesz. Isten sokkal jobbat ígért számunkra, és megmutatta Jézuson keresztül, hogy van pokol és menny. És azt is hogy Jézus legyőzte a poklot miattunk, hogy megmeneküljünk...az elől, hogy földi életünket bármely formába újrakezdjük, avagy égő tűzben égjünk örökké.
A föld egyre csak rosszabb lesz, minél jobban megyünk a jövőbe, annál jobban az életbenmaradás lesz a tét,legfőképp azok számára, akiknek nincs remény a halál után. De nekünk van. Meg kell élnünk a szenvedéseinket is, mert ezután egy sokkal jobb vár Atyánknál Jézusnál és a többi testvéreinknél.
Fájó azzal szembenézni is, hogy vannak akikkel úgy érezzük nem találkozunk odaát. Nem mindenki fog Istenhez jutni, valaki önszántából valaki tévelygésből. De imádkozhatunk értük, hogy ők is érezzzék: számukra is van remény, nem kell örökké itt élni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése